Minden vállalat életében az egyik leginkább húzós, hajtós időszaknak mondható az év vége. Nem pusztán az eredménymutatók zárása, éves zárás, beszámolók és új költségvetési tervezés stb. miatt, hanem bizony a karácsonyi időszak feladatai is nagy terhet rónak ilyenkor a vezetés élére.
Minden valamirevaló vállalkozás ugyanis megbecsüli a dolgozóit. Azt hiszem ebben egyet értünk. Szeretne számukra karácsonykor kedveskedni valamivel. Az igazán jó vezetők igyekeznek olyan ajándékokat kitalálni erre az időszakra, amely növeli a csapat összetartását, emeli a lojalitást, erősíti a valahova tartozás érzését, és megmutatja a dolgozónak, hogy megbecsülik nem csak munkáját, de személyét is, fontos a vezetés számára, hiszen tudja, hogy nélküle az eredmények csak tervek maradnának, a vállalati célok eléréséhez bizony szükség van a jól képzett és hozzáállásában is odaadó, profi munkavállalókra.
Cégünk úgy gondolta a legutóbbi karácsony közeledtével, hogy minden munkavállalóját meglepi egy céges ruhával. Egy olyan pólóval, amely designos, jól hordható, elegáns viseletet biztosít számukra a mindennapokban, és jelzi számukra a csapathoz tartozást, a megbecsülést, mindamellett örömet is nyújt és meglepetést is ad számukra.
Vállalatunk létszáma jelenleg 876 főt diktál, tehát nem volt könnyű olyan kivitelezőt találni, aki nem pusztán gyors és szép munkát nyújt, de a tervezéstől kezdve mindenben segítségünkre tud lenni. Volt olyan árajánlat kérésünk, aki abszolút azt jelezte vissza, hogy ekkora darabszámban nem tud munkát vállalni, mert bár időben kezdtünk bele a projektbe, biztosan nem tudnák a leszállítást vállalni a céges karácsonyi vacsoránkig, december 20-ig.
Az ajandekozd.hu csapata azonban a kapcsolatfelvétel után azonnal készségesen állt segítségünkre, mindenben tudtak megoldást kínálni. Jó és frappáns ötletekkel, nagy választékkal, maximális szakmai tapasztalattal és hozzáértéssel fogadtak bennünket, és ma már azt is elmondhatjuk, hogy tökéletes lett a végeredmény. Minden munkavállalónk csillogó szemekkel tekintett a kis egyedi céges pólójára a számára az év utolsó munkanapját jelentő céges party napján. Csak ajánlani tudjuk a kis csapatot bárki számára.