Nemrég volt egy családi fotózásunk, amit a férjem erőltetett, mert úgy gondolta, hogy az egy éves kisfiunkkal mindenképp kell egy olyan sorozat, pár kép, ami nem egy általunk készített szelfiből vagy valamelyik turista keze által készül, hanem valóban profi, tökéletes minőségű és hangulatú képekből áll. Én nagyon nem vagyok fotogén alkat és nagyon nehezen is oldódok. Emlékszem, amikor mondta, hogy lefoglalt egy időpontot, nem elég kifejezés, hogy mérges voltam. Megbeszélhette volna talán velem is – mondtam – de hát mondjuk jogos volt a válasz, mi szerint, akkor biztosan nem lenne időpont. Közölte a férjem, hogy biztosan jól fogjuk magunkat érezni és semmi olyan kellemetlen szituáció vagy beállított, számunkra idegen póz nem lesz, amitől én tartok.
Hát mondanom sem kell, hogy ez engem nem nyugtatott meg, de mit volt mit tenni, összekészülődtünk az adott napon és elindultunk a fotózás helyszínére. Én ettől feszültebb nem is lehettem volna. Úgy éreztem, hogy rám lett kényszerítve valami, amit én nem szeretnék, tartok tőle és csalódás lesz a végeredmény.
Csalódás is lett, csak épp hatalmas pozitív irányba. Szalai Balázs azon túl, hogy nagyon érti a dolgát szakami tekintetben, tényleg nagyon kedves volt, és még engem is képes volt pár perc alatt feloldani. Megígérte, hogy semmilyen beállított, giccses, ránk nem jellemző, számunkra idegen póz vagy beállítás nem lesz, ilyet nem fog kérni, csak azt kéri, érezzük jól magunkat, mintha kirándulnánk egyet, játszunk a gyerekkel, mint szoktunk, és lehet, hogy kérni fogja, hogy egy-egy játékot vagy mozdulatot ismételjünk meg, de biztosan nem fogjuk magunkat kellemetlenül érezni.
Megmondom őszintén, hogy amikor reggel elindultuk a helyszínre sosem gondoltam volna, hogy ilyen véleményt fogok mondani, de biztosan nem utoljára álltunk Balázs gépei előtt, mert mindamellett, hogy valóban gyönyörű képeket készített rólunk, nagyon kedves volt és tényleg jól éreztük magunkat. Örülök, hogy a férjem lefoglalta azt az időpontot.