A mi kedvenc szettünk

A férjem is és én is igen elfoglalt életet élünk. Mi már annak is örülünk, ha hétköznap nem két darab botként hullunk be az ágyba, hanem egy közös vacsora vagy egy sör mellett néhány szót tudunk beszélni a napról vagy a következő nap várható eseményeiről. Éppen ezért gyermeket sem vállaltunk még. Úgy döntöttünk, hogy előbb a karrier oldalt éljük meg, aztán majd mikor már elértünk a kívánt célt és a kitűzött terveket, mint ház és autó, némi megtakarítással, akkor majd tovább lépünk a családalapítás mezején.

Mindketten szeretjük az állandó dolgokat azokon a területeken, ahol lehet. Valószínűleg azért, mert igen kevés állandó dolog van körülöttünk. Az üzleti világban és a családunk terén is folyamatos változások vannak, melyek néha sajnálatosak, néha örömtelik, de mindenképp változások és bizony mindketten nehezen viseljük ezeket.

Azokon a területeken, ahol lehetőségünk van, szeretünk berendezkedni az állandóságra. Nem cserélgetjük az autónkat, nem váltogatunk ruházati márkákat sem, és az arcápolás, testápolás területén is szeretjük a jól bevált, megszokott termékeket használni. A kedvenc parfümünk is közös például. Az avon attraction termékei ugyanis mindkettőnket elbűvöltek, és nem is olyan régen az egyik barátnőm ajánlott egy oldalt, ahol mindkettőnk számára elérhető a szett. Rendeltem is belőle gyorsan, hiszen már épp kifogyóban volt az én szettem. A férjem persze még bővel várhatott volna az újjal, ő kevesebbet használja, de mindig együtt szoktam rendelni. Ha úgy alakulna, hogy lekörözöm, akkor az övét elteszem tartaléknak. Nem csak azért jó hogy megtaláltuk a pipereshop oldalát, mert elérhető ez a termék, hanem mert gyorsan és könnyen kezelhető, lehet rajta barangolni és nem mellesleg nagyon gyorsan meg is kapjuk a kívánt terméket, és eddig még sosem fordult elő probléma. Bevallom őszintén, hogy amióta innen rendelem az attraction szettet, mindig elcsábulok valami másra is. Legyen szó valamilyen kellemes habfürdőről vagy kiegészítő szettről, valami mindig fel tudja kelteni a kíváncsiságomat. És imádom, hogy nem kell érte mennem sehova, mégis gyors és megbízható. A kedvenc szettünk megadta számomra a kedvenc oldalamat is.