Kevés az olyan megosztó dolog a vállalkozások körül, mint a keresőoptimalizálás. Van, aki azt mondja, hogy nagyon jó és minden forintot megér, van aki azt, hogy inkább hirdessem el azt a pénzt, amit erre költenék. Hát épp ezért nem is tudtam évekig, hogy akkor most kinek higgyem el, amit mond és mit csináljak.
Mindenki mást mond. De engem csak az eredmények érdekelnek!
Aztán a barátom bemutatott egy srácot, akinek a cége ezzel foglalkozik profi szinten. Garanciát vállaltak rá, hogy amit csinálnak működni fog. Úgy voltam vele, hogy ha nem működik akkor sem került nekem semmibe a dolog ezért belevágtam. Eltelt egy jó fél év mire elkezdtük érezni, hogy valóban, mintha többen jelentkeznének nálunk és egyre többen akarnak tőlünk rendelni. Így azt gondolom, hogy megérte belevágni.
Azóta is dolgoznak az oldalunkon, de most már belevágtunk egy másik oldalba is, ami szintén kezdi hozni nekünk az érdeklődőket. Így elég szépen elkezdett növekedni a cég is. Tudtunk felvenni új kollégákat és egy nagyobb helyre is át tudtunk költözni. Nah ezt nem hittem volna, hogy ennyit jelenthet a keresőoptimalizálás, de most már látom. Oké nyilván az se mindegy, hogy kivel vág bele az ember, de a fene gondolta volna. Ha ezt tudom sokkal előbb elkezdjük mi is.
De a lényeg, hogy már jó úton halad a cég, és akkora méreteket öltünk, amire az elején gondolni se mertem volna.