Nem olyan rég mentem vissza dolgozni két gyerek után. Hát mondanom sem kell, hogy kellett idő, hogy visszaszokjak a mindennapi munka világába. Bár ez nem áll távol tőlem, mert a gyerek előtt elég keményen és elég sokat is dolgoztam, hiszen volt egy célom, egy vezetői beosztás elérése, amiért nagyon sokat kellett tennem, hogy sikerüljön. Faramuci helyzet, hogy nemsokkal később el is mentem szülni, de hát az út a fontos és nem a cél, szokták volt mondani. Így hát a munka intenzitásához viszonylag könnyen sikerült is visszaszoknom, nem úgy ahhoz, hogy folyamatosan autóban kell ülnöm és vezetnem kell, nem is keveset egy nap ahhoz, hogy a munkahelyem és az otthonom közötti távolságot át tudjam hidalni.
Nem is feltétlen a vezetés mennyisége az, ami zavar, mert vezetni mindig is szerettem és ez nem is igazán változott semmit sem, de hát a cipőim nem igazán bírják a strapát, mert nagyon gyorsan szétmegy a sarkuk a folyamatos vezetés okozta pedálhasználat közben. Még így is, hogy automata autónk van. Hihetetlen bosszúságot okoz számomra, hogy számtalan meg egy feladat között még arra is sok időt kell szánnom, hogy pótoljam a szinte teljesen tökéletes, csak szétment sarkú cipőimet.
Éppen ezért, megoldás után kezdtem kutatni és rá is találtam egy icipici, mégis hihetetlen hatással bíró megoldásra a heelgood termékeinek körében. Ez a kis cipősarokvédő minden problémámra megoldást kínál ugyanis. Nem csak praktikus és gyors a használata, de rendkívül kényelmes is, így én már a harmadik színt rendelem magamnak, hogy szinte mindegyik cipőmhöz illően tudjam már használni. Mindenkinek csak ajánlani tudom ez a kis találmányt. Hihetetlen sokat segít és még szép is, színes és designos.