Kockázatértékelés. A nevében benne van, hogy mit is jelent ez, sokan még sincsenek tisztában vele, ahogy azzal sem, milyen fontos szerepet tölt be a munkavédelem szempontjából, illetve mivel jár ennek elmulasztása. A kockázatértékelés elkészítése egy olyan munkavédelmi feladat, melyet csak szakképzett munkavédelmi szakember láthat el. Ennek elkészítése azért is kimagaslóan fontos, mert ez alapján megelőzhető a munkahelyi balesetek nagy része, hiszen ez a dokumentum tartalmazza azon körülményeket, melyek munkavégzés során, a munkakörnyezetben veszélyt jelenthetnek dolgozóinkra, illetve saját magunkra is.
Ezen tényezőket egy tapasztalt szakember felismeri, dokumentálja, és segít abban, hogyan küszöbölhetjük ki őket, hogy ne okozzanak a későbbiekben gondot. Így már azt gondolom, érthető, miért is fektetnek ekkora hangsúlyt a kockázatértékelésre, miért határozza meg törvényi előírás a meglétét, méghozzá igen szigorú keretek között. Hiszen már egyetlen, részmunkaidőben alkalmazott dolgozó esetén is el kell készíttetni, és három évente, illetve bármilyen környezeti változás, vagy új technológia, új gép bevezetése alkalmával meg kell újíttatni. Elmulasztása pedig enyhébb esetben pénzbírságot von maga után, melynek összege, az alkalmazottak számától függően, igen magas is lehet, felső határa tíz millió forint. Rosszabb esetben, ha munkahelyi baleset következik be, és a munkáltató nem tud felmutatni érvényes kockázatértékelést, akkor munkahelyi veszélyeztetést követ el, mely bűncselekménynek minődül, és szabadságvesztéssel sújtható.
Azt gondolom, hogy ezen szankciók nélkül is jó célt szolgál egy kockázatértékelés, azonban nem kell megijednünk, hogyan is birkózunk meg ezzel a feladattal, mert az Active Safety leveszi ezt a terhet a vállunkról. Tapasztalt és magasan szakképzett munkatársaik segítenek nekünk miden felmerülő munkavédelmi feladat megoldásában. Honlapjukon részletes tájékoztatást találhatunk sokrétű tevékenységükről, valamint számos referenciát is láthatunk. Nincs más dolgunk, csak felvenni a kapcsolatot velük, és a munkavédelmi terület feladatainak szakszerű megoldása felől nyugodtak lehetünk.