A vállalkozásomban régebben csak magyar embereket foglalkoztattam, félve attól, milyen lenne egy külföldit alkalmazni, a rossz sztereotípiák miatt. Igen, sajnos én is hittem az általánosított véleményeknek. Végül egyszer oda jutottam, hogy muszáj voltam felvenni kettő külföldi munkatársat. Nem volt egyszerű sem a korábbi beosztottjaimnak, sem a két új kollégának eleinte, de szaktudásuk viszont nélkülözhetetlen volt. Nehéz volt a beilleszkedés, sokan gúnyolták őket, és állandó panasz jött mindenhonnan rájuk. Először nem is értettem, mik lehetnek e problémák okai. Sokat kutattam mivel is tudnék segíteni ezen a helyzeten, mert állandósulni látszottak a mindennapi konfliktusok.
Mint kiderült, hogy nem magukkal az emberekkel volt baj, hanem a különböző kultúrák miatt keletkező különbségek voltak a nézeteltérések okozói. Ennek legyőzésére kértem segítséget a Kogwheel szakembereitől, ahol az interkulturális tréningjüknek köszönhetően, mára már beilleszkedtek az új szakembereink, és remekül tudunk egymástól kölcsönösen tanulni, és hatékonyan együtt dolgozni. Megtanultuk, hogyan ismerjük fel és kezeljük a különbségeket, hogyan győzzük le a sztereotípiákat. Nekik is segítettek a beilleszkedésben. Megtanulták, hogy dolgozzanak velünk együtt és magyar nyelvoktatáson is részt vettek, aminek köszönhetően a kommunikáció is sokat javult. A Kogwheel interkulturális tréningjének hála sikerült nem csak a cégen belül, hanem egész Magyarországon is otthon érezni magukat. Vezetőként nem csak az a feladatunk, hogy kritizáljunk, hanem hogy segítsük is beosztottjainkat, hiszen a példa is mutatja, hogy ha mindenki egy hullámhosszra kerül, akkor lehetünk igazán sikeresek és együttműködőek. Minden a segítségen múlik, hiszen gondoljuk magunkat a helyükbe, nekünk is milyen nehéz lenne beilleszkedni egy másik kultúrát képviselő vállalkozásba. Mi is örülnénk, ha nem lemondanának rólunk, hanem minden tőlük telhetőt megtennének.